Ulrike Hartmanntól...
ez a cime annak a konyvnek amit olvasok...szuletesnapi ajandek a sogornomektol...ugy erzem ok is eszrevettek, hogy mintha "kicsit" gorcsolnek...ááááá nem is:D
Meg az elejen tartok, de nehany fontos gondolatot leirnek, ami megragadott:
" Aki nem tudna veletlenul, hogy mi jo a babanak, ne feljen, meg fogjak neki mondani."
"Mint a babapopsis reklamokban az anyak, olyan boldog es kiegyensulyozott akartam lenni. De nem igy lett. Ha ma ranezek egy fenykepre, amin az ujszulott gyerekemmel pozolok, akkor egy sapadt, faradt not latok, gyurott poloban, bufifoltos mackonadragban. Ott ulok en, az anya. Valamit tuti nem csinaltam jol. Hiszen, ha a divatos anya-szakirodalom minden betujet betartottam volna, akkor most nem kellene leszegett fejjel es behuzott nyakkal nezegetnem a csaladi albumot. Nekem, nem sikerult olyan szepen elnem egy csecsemovel, mint ahogyan a filmekben szoktak. De szerintem senkinek sem sikerul. A szakirodalomban szereplo anyuka csupan fantomanya. (...) Ez itt az en sajat tortenetem."
Akartam meg tovabb folytatni ilyen jo kis idezetekkel, de picit lassan haladok a konyvvel...nem baj...ami kesik nem mulik:)
